Sensual bachata kurzus kezdő/középhaladó szinten 2020-07-01

4800 Ft

Leírás

Ingyenes óra: 1 héttel korábban, 2020.06.24. Sze 19:30-20:30 Forma 1 Fitnesz

Ennek a kurzusnak az ára: 4 alkalom = 4800,- Ft
Részvételi szándékotokat, kérlek, itt az eseménynél jelezzétek, az „ott leszek” gombra kattintva.
Fontos: 15 fő biztos részvétele esetén indítjuk csak el a csoportos kurzusunkat !!!
Szóval ez egy komoly kérés, úgyhogy légyszi. Nyomjatok rá az „ott leszek” gombra. És természetesen, utána legyetek is ott, mert ez alapján számítunk a részvételetekre.

Amit erről a tánc stílusról röviden tudni kell: a bachata a Dominikai Köztársaságból, a 60-as évek tájékán indult el világhódító útjára. Több tánc stílus is hatott rá az idők folyamán. Elmondhatjuk, hogy meghódította a világot. Oka talán a fülbemászó dallamok, a zene nagyszerűsége, vidámságra, örömre ösztökélő hangzása, és az egyszerű, viszonylag könnyen elsajátítható lépései, és figurái lehetnek.
Én biztosan gyorsan bele szerettem, de így jár ezzel más is, aki találkozik ezzel a műfajjal, hiszen örömet, boldogságot, sikerélményeket, és személyes fejlődést ad. 😉
Ezen a kurzuson, a bachata szenzuálisabb ágával fogunk ismerkedni, testközelibb figurákat fogunk tanulni, feldolgozott, és egyéb bachata sláger zenékre.

Szóval biztosak lehettek benne, hogy azoknak is, akik akár már jelenleg is bachatáznak, egy különleges élményt, és különleges tudást ad ez a kurzus.

További információ: Facebook esemény

Elfogyott

További információk

Alkalom

4

Dátum

2020. július 1.

Helyszín

Forma 1 Fitnesz, Szeged, Attila u. 17-19. legfelső em.

Időpont

Minden szerdán 19:30–20:50

Szint

kezdő/középhaladó

Megosztás:

Array

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett jobb felhasználói élményt nyújthassunk. Bővebb leírás