Sensual bachata kezdő tánckurzus – 2020-09-08-tól

4800 Ft

Leírás

Az idei tanévben ismételten elindítjuk kezdő sensual bachata kurzusunkat, egy új helyszínen, a Lengyel u. 28. szám alatt!

Amit erről a táncról tudni kell:
Ez a páros tánc a Dominikai Köztársaságból, a 60-as évek tájékán indult el világhódító útjára. Több táncstílus is hatott rá az idők folyamán. Elmondhatjuk, hogy meghódította a világot. Oka talán a fülbemászó dallamok, a zene nagyszerűsége, vidámságra, örömre ösztökélő hangzása, és az egyszerű , viszonylag könnyen elsajátítható lépései, és figurái lehetnek. 😉
Én biztosan gyorsan bele szerettem, de így jár ezzel más is, aki találkozik ezzel a műfajjal, hiszen örömet, boldogságot, sikerélményeket, és személyes fejlődést ad. 😉
Mi kurzusainkon a bachata tradicionális ága mellett, annak szenzuálisabb ágával is foglalkozunk. Ez utóbbi órákon testközelibb figurákat fogunk tanulni, feldolgozott, és egyéb bachata sláger zenékre.

Amit rólunk tudni kell:
Én, aki írom ezeket a sorokat, Szlavati Andrea vagyok, és 2014-ben kezdtem el táncolni.
2015-ben 2. helyezést értem el a Bachata Magyar Bajnokságon, amatőr kategóriában.
2017-ben kezdtem el táncot tanítani. Azóta már hivatásszerűen kizárólag a tánccal foglalkozom.
2020 óta SzlaVi Dance Art néven, táncpartneremmel, Vicsek Jánossal együtt működtetünk egy saját tánciskolát.

Amit magáról a táncról tudni kell:

  • Boldoggá tesz.
  • Fejleszti a személyiségedet.
  • Hozzájárul a lelki kiegyensúlyozottsághoz.
  • Jótékonyan hat a mentális egészségre.
  • Felerősíti a férfi és női szerepeket.
  • Alakot formál, javítja a testtartást.
  • Testedzés, jól átmozgat, rugalmasságot fejleszt.
  • Jó hatással van a keringésre és a szívre.
  • Kikapcsolódást nyújt, szórakoztató, a közösségbe tartozás élményével jár.
  • Barátokat szerzel, ismerkedhetsz másokkal.
  • Ha te is vágysz minderre a sok-sok pozitívumra, olvass tovább! 🙂

Hogyan gondolkozunk az oktatásainkról?
Nagy hangsúlyt fektetünk az oktatás minőségére.
Hiszünk abban, hogy szükség van erre a tánc területén is.
Odafigyelünk tanítványainkra, igyekszünk a lehető legjobban kiszolgálni az ő igényeiket.

Hiszünk az élethosszig tartó tanulásban, a tánc csapatkovácsoló erejében, abban, hogy a tánc boldogít, és abban, hogy mindegy, hány éves vagy, táncoltál-e valaha, vagy van-e hozzá tehetséged, KÉPES vagy elsajátítani.

Hiszünk abban, hogy a tanulásod eredménye 2 dolgon múlik:

  1. az egyik, hogy te mennyit teszel bele, hány óra gyakorlást, milyen fajta hozzáállást, mennyire vagy magaddal szemben türelmes, mennyire vagy kitartó, és következetes,
  2. a másik, hogy kitől tanulsz, az illető szakmailag is mennyire képzett, ill. emberileg is milyen, hogyan kommunikál, hogyan képes átadni a tudását, és mennyire szereti azt, amit csinál.

Ha ez a kombináció egymással harmóniában fennáll, garantált lesz a sikered.
Mi több területen is folyamatosan fejlesztjük a tudásunkat, hazai illetve külföldi oktatók által, annak érdekében, hogy a tőlünk telhető legjobbat adhassuk neked folyamatosan.
Tehát, mi a második pont minden pontján folyamatosan dolgozunk magunkon, így igazából már csak rajtad áll. 😉

Kinek ajánljuk óráinkat?
Mindenkinek, aki szeret, szeretne, vagy valaha szeretett volna táncolni. 🙂
Aki mozogni akar, kikapcsolódni, formába kerülni, vagy jó hangulatba akarja magát hozni egy könnyedebb mozgástípussal, annak itt a helye. 🙂

Egyedül, pár nélkül is jöhetsz-e?
Igen… hiszen mások is vannak így ezzel.
Az órákon folyamatosan cserélünk párt, így nyugodj meg, fogsz tudni táncolni kivel.
Ugyanakkor, ha olyan kérésed van, hogy te kizárólag csak a te pároddal szeretnél, erre is van lehetőséged.

Életkor:
Bármennyi. 🙂
Hiszen a tánc nem kor kérdése.

Milyen tánctudást / előképzettséget igényelnek az órák?
Kezdő óra : annak ajánlott, aki még soha életében semmit nem táncolt, vagy, már táncolt bármit, de max. fél évet. Az is ide tartozik, aki korábban bachatát tanult, pl. más iskolában, fél év alatti időtartamban.
Teljesen az alapokról fogjuk kezdeni a tanulást, szóval, gyere bátran! 🙂

Az órák menete:

  • Elején: 10-15 perc bemelegítés, táncos képesség fejlesztés.
  • Közepén: ismétlés + új anyag tanulása.
  • Végén: 5-8 perc nyújtás.

Teljes időtartam: 1ó 20p

Ruházat: kényelmes, amiben könnyen mozogtok.

Cipő: váltócipő használata a teremben kötelező!
Nem előírás a magassarkú lányoknak sem, inkább törekedjünk arra, hogy az óra teljes hosszán kényelmes legyen a lábbelid viselete. 😉

Terem: laminált padlós, nagy tükrös, világos.

Higiénia: megkérnék mindenkit, hogy szépen, frissen, illatosan érkezzen, hiszen mégiscsak egy testközeli táncot járnunk az órákon. 😉

Részvételi állapot: kérnék mindenkit, hogy lehetőség szerint kipihent állapotban érkezzen az órákra annak érdekében, hogy érdemben tudjunk haladni az oktatással, és így ne akadályozzunk esetleg másokat a tanulásban.

Az eseményeinken való részvétel egyben hozzájárulás az ott készült fotók, és videók marketing célú felhasználására.

Természetesen, aki továbbra is készpénzzel szeretne fizetni, megteheti, de gondoljatok csak vissza rá, mindig gond volt, hogy akkor hogyan is adjunk vissza, vagy épp ki felejtett el pénzt hozni, vagy akár csak mennyi idő ment el vele.
Reményeim szerint ez megkönnyíti majd a helyzetünket, és több időnk marad a táncra. 🙂

A bérletek 4 alkalmasak, de 5 hétig felhasználhatóak.

  • A teremben váltócipő használata kötelező!
  • Nem kell magassarkú, de lehet, ha szeretnéd.
  • Laminált padlós a terem.
  • Törekedjünk cipő tekintetében szerintem inkább a kényelemre.
  • Tükör a falon van.
  • Rendes táncterem.

Megkérnék mindenkit, hogy a személyes higiéniára fokozottan figyeljen oda, ill. az órán beszámítható állapotban jelenjen meg (tudatmódosító szerektől mentesen), tanulásra alkalmas állapotban.

Kérnék mindenkit, hogy az egymás iránti toleranciáját, egymás, és önmaga iránti türelmét hozza magával. 🙂
Hiszen csak így tartható fenn hosszú távon egy jó csapat. 😉

Ami még újdonság, és segítség lehet: felraktunk egy csomó bachata lépést, és kombinációt INGYENESEN a YouTube csatornánkra.

Ha még nem követsz minket itt, akkor tedd meg, mert érdemes, ugyanis rengeteg videót fogunk a jövőben oda feltenni, amiről így azonnal értesítést kapsz. 😉

Aki úgy érzi, hogy a csoportos órák mellett egyéni gyakorlásra is szüksége lenne, van rá lehetősége, magánóra keretén belül.
Ennek részleteiről tájékozódni az alábbi linken tudsz.

Egyeztetni időpontot pedig velem személyesen, vagy
Messengeren: Szlavati Andrea néven találsz, vagy
telefonon a: 30/260-6411-es számon tudsz.

Ha bármivel kapcsolatban kérdésetek van, nyugodtan írjatok, vagy hívjatok, szívesen segítek.

Az ajtónk nyitva áll előtted, gyere be rajta ! 😉

Elfogyott

További információk

Alkalom

4

Dátum

2020. szeptember 8.

Helyszín

6721 Szeged, Lengyel u. 28.

Időpont

Minden kedden 19:30–20:50

Szint

kezdő

Térkép

https://www.google.com/maps/place/Szeged,+Lengyel+u.+28,+6721/@46.260346,20.1505977,18z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x4744880c30da7819:0x93cf56f04d5b077a!8m2!3d46.260346!4d20.151692

Megosztás:

Array

A weboldalon sütiket (cookie-kat) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett jobb felhasználói élményt nyújthassunk. Bővebb leírás