Dominikai bachata kezdő/kh kurzus 2020-09-07-től - SzlaVi Dance Art Tánciskola

Dominikai bachata kezdő/kh kurzus 2020-09-07-től

4800 Ft (0% ÁFA AAM)

Az idei tanévben ismételten elindítjuk dominikai bachata kurzusunkat, egy új helyszínen, a Lengyel u. 28. szám alatt !

Amit erről a táncról tudni kell:
Ez a páros tánc a Dominikai Köztársaságból, a 60-as évek tájékán indult el világhódító útjára. Ezen a kurzuson tradicionális zenére, tradicionális lépéseket, és páros figurákat, kombinációkat fogunk tanítani.
Minden mai, modern bachata zenében is van dominikai rész, szóval mindenképp érdemes, sőt, szükséges foglalkozni ezzel a területtel is, annak, aki jól szeretne bachata zenére táncolni.


Leírás

Az idei tanévben ismételten elindítjuk dominikai bachata kurzusunkat, egy új helyszínen, a Lengyel u. 28. szám alatt !

Amit erről a táncról tudni kell

Ez a páros tánc a Dominikai Köztársaságból, a 60-as évek tájékán indult el világhódító útjára. Ezen a kurzuson tradicionális zenére, tradicionális lépéseket, és páros figurákat, kombinációkat fogunk tanítani.
Minden mai, modern bachata zenében is van dominikai rész, szóval mindenképp érdemes, sőt, szükséges foglalkozni ezzel a területtel is, annak, aki jól szeretne bachata zenére táncolni.

Amit rólunk tudni kell

Én, aki írom ezeket a sorokat, Szlavati Andrea vagyok, és 2014-ben kezdtem el táncolni.
2015-ben 2. helyezést értem el a Bachata Magyar Bajnokságon, amatőr kategóriában.
2017-ben kezdtem el táncot tanítani. Azóta már hivatásszerűen kizárólag a tánccal foglalkozom.
2020 óta SzlaVi Dance Art néven, táncpartneremmel, Vicsek Jánossal együtt működtetünk egy saját tánciskolát.
Ha szeretnéd tudni, hogy mások miért szeretnek nálunk tanulni, olvasd el a weboldalunkon.

Amit magáról a táncról tudni kell

  • Boldoggá tesz.
  • Fejleszti a személyiségedet.
  • Hozzájárul a lelki kiegyensúlyozottsághoz.
  • Jótékonyan hat a mentális egészségre.
  • Felerősíti a férfi és női szerepeket.
  • Alakot formál, javítja a testtartást.
  • Testedzés, jól átmozgat, rugalmasságot fejleszt.
  • Jó hatással van a keringésre és a szívre.
  • Kikapcsolódást nyújt, szórakoztató, a közösségbe tartozás élményével jár.
  • Barátokat szerzel, ismerkedhetsz másokkal.

Ha te is vágysz minderre a sok-sok pozitívumra, olvass tovább ! 🙂

Hogyan gondolkozunk az oktatásainkról?

Nagy hangsúlyt fektetünk az oktatás minőségére.
Hiszünk abban, hogy szükség van erre a tánc területén is.
Odafigyelünk tanítványainkra, igyekszünk a lehető legjobban kiszolgálni az ő igényeiket.
Hiszünk az élethosszig tartó tanulásban, a tánc csapatkovácsoló erejében, abban, hogy a tánc boldogít, és abban, hogy mindegy, hány éves vagy, táncoltál-e valaha, vagy van-e hozzá tehetséged, KÉPES vagy elsajátítani.
Hiszünk abban, hogy a tanulásod eredménye 2 dolgon múlik:

  • az egyik, hogy te mennyit teszel bele, hány óra gyakorlást, milyen fajta hozzáállást, mennyire vagy magaddal szemben türelmes, mennyire vagy kitartó, és következetes,
  • a másik, hogy kitől tanulsz, az illető szakmailag is mennyire képzett, ill. emberileg is milyen, hogyan kommunikál, hogyan képes átadni a tudását, és mennyire szereti azt, amit csinál.

Ha ez a kombináció egymással harmóniában fennáll, garantált lesz a sikered.

Mi több területen is folyamatosan fejlesztjük a tudásunkat, hazai illetve külföldi oktatók által, annak érdekében, hogy a tőlünk telhető legjobbat adhassuk neked folyamatosan.

Tehát, mi a második pont minden pontján folyamatosan dolgozunk magunkon, így igazából már csak rajtad áll. 😉

Kinek ajánljuk óráinkat?

Mindenkinek, aki szeret, szeretne, vagy valaha szeretett volna táncolni. 🙂
Aki mozogni akar, kikapcsolódni, formába kerülni, vagy jó hangulatba akarja magát hozni egy könnyedebb mozgástípussal, annak itt a helye. 🙂
Biztosak lehettek benne, hogy azoknak is, akik akár már jelenleg is bachatáznak, azoknak is egy különleges élményt, és különleges tudást ad ez a kurzus.

Egyedül, pár nélkül is jöhetsz-e?

Igen… hiszen mások is vannak így ezzel.
Az órákon folyamatosan cserélünk párt, így nyugodj meg, fogsz tudni táncolni kivel.
Ugyanakkor, ha olyan kérésed van, hogy te kizárólag csak a te pároddal szeretnél, erre is van lehetőséged.

Életkor
Bármennyi. 🙂
Hiszen a tánc nem kor kérdése.

Milyen tánctudást / előképzettséget igényelnek az órák?

Erre a kurzusra mindkét szintű tudással jöhetsz, garantáltan tudáshoz, és élményekhez fogsz jutni.

  • Kezdő óra: annak ajánlott, aki még soha életében semmit nem táncolt, vagy, már táncolt bármit, de max. fél évet. Az is ide tartozik, aki korábban bachatát tanult, pl. más iskolában, fél év alatti időtartamban.
  • Középhaladó óra: fél év és 4 év közötti időtartam alatt megszerzett tánctudásra építkezik, akkor is, ha már tanultad az adott táncstílust másik iskolában. Oka : mi mást tanítunk, és máshogyan, mint mások.

Tehát, ez a kurzus kezdő, de már nem az a full kezdő szint… lassan nevezhetnénk már középhaladónak is.
Egy a lényeg, hogy ideális esetben jó lenne, ha már minimum fél évet bármikor, bármilyen táncot, már táncoltál volna.
Persze van, aki ügyes. E nélkül is megy neki.
Ha pedig már többet is táncoltál életedben, akármilyen táncokat, akkor biztosan minden jól fog menni. 🙂

Az órák menete

  • Elején: 10-15 perc bemelegítés, táncos képesség fejlesztés.
  • Közepén: ismétlés + új anyag tanulása.
  • Végén: 5-8 perc nyújtás.

Teljes időtartam: 1óra 20 perc

Ruházat: kényelmes, amiben könnyen mozogtok.

Cipő: váltócipő használata a teremben kötelező !!!
Nem előírás a magassarkú lányoknak sem, inkább törekedjünk arra, hogy az óra teljes hosszán kényelmes legyen a lábbelid viselete. 😉

Terem: laminált padlós, nagy tükrös, világos.

Higiénia: megkérnék mindenkit, hogy szépen, frissen, illatosan érkezzen, hiszen mégiscsak egy testközeli táncot járnunk az órákon. 😉

Részvételi állapot: kérnék mindenkit, hogy lehetőség szerint kipihent állapotban érkezzen az órákra annak érdekében, hogy érdemben tudjunk haladni az oktatással, és így ne akadályozzunk esetleg másokat a tanulásban.

Az eseményeinken való részvétel egyben hozzájárulás az ott készült fotók, és videók marketing célú felhasználására.

A bérletek 4 alkalmasak, de 5 hétig felhasználhatóak.

  • A teremben váltócipő használata kötelező!
  • Nem kell magassarkú, de lehet, ha szeretnéd.
  • Laminált padlós a terem.
  • Törekedjünk cipő tekintetében szerintem inkább a kényelemre.
    Tükör a falon van.
  • Rendes tánc terem.

Megkérnék mindenkit, hogy a személyes higiéniára fokozottan figyeljen oda, ill. az órán beszámítható állapotban jelenjen meg (tudatmódosító szerektől mentesen), tanulásra alkalmas állapotban.

Kérnék mindenkit, hogy az egymás iránti toleranciáját, egymás, és önmaga iránti türelmét hozza magával.
Hiszen csak így tartható fenn hosszú távon egy jó csapat. 😉

Ami még újdonság, és segítség lehet: felraktunk egy csomó bachata lépést, és kombinációt INGYENESEN a YouTube csatornánkra.

Ha még nem követsz minket itt, akkor tedd meg, mert érdemes, ugyanis rengeteg videót fogunk a jövőben oda feltenni, amiről így azonnal értesítést kapsz. 😉

Aki úgy érzi, hogy a csoportos órák mellett egyéni gyakorlásra is szüksége lenne, van rá lehetősége, magánóra keretén belül.
Ennek részleteiről tájékozódni ezen a linken tudsz.

Egyeztetni időpontot pedig velem személyesen, vagy
Messengeren: Szlavati Andrea néven találsz, vagy
telefonon a: 30/260-6411-es számon tudsz.

Ha bármivel kapcsolatban kérdésetek van, nyugodtan írjatok, vagy hívjatok, szívesen segítek.

Az ajtónk nyitva áll előtted, gyere be rajta! 😉

Ütemezve
6721 Szeged, Lengyel u. 28. Térkép

További információk

Alkalom

4

Dátum

2020. szeptember 7.

Helyszín

6721 Szeged, Lengyel u. 28.

Időpont

Minden hétfőn 17:30–18:50

Szint

kezdő/középhaladó

Térkép

Google térkép