Szlavati Andrea vagyok, 2014-ben kezdtem el a tánccal foglalkozni. 2015-ben 2. helyezést értem el a Bachata Magyar Bajnokságon, amatőr kategóriában. 2017 óta tanítom is a táncot. Azóta már hivatásszerűen kizárólag táncoktatással foglalkozom. 2020 óta működtetem a bachata fő profilú tánciskolámat Szegeden.
Tartalom
- Az általam tanított táncokról
- Hol találsz meg minket?
- Meghirdetett új kurzusok 2021
- Ami segítség lehet tánctanulásod során
- Hol találkozhatsz még velünk az órákon kívül?
- Táncoktatással kapcsolatos hitvallásom
- Kinek ajánlom az óráimat?
- Egyedül, pár nélkül is jöhetsz-e?
- Életkor
- Milyen tánctudást / előképzettséget igényelnek az órák?
- Az órák menete
- Mit tartogatok még neked?
1. Az általam tanított táncokról

Bachata
Fő területem a bachata oktatása, mely egy forró égövi, páros tánc, aminek több stílusát is tanítom. Imádjuk a zenét is, a táncot is: mindent, ami bachata!
Ez a tánc a Dominikai Köztársaságból, az 1960-as évek tájékán indult el világhódító útjára. Több táncstílus is hatott rá az idők folyamán. Elmondhatjuk, hogy meghódította a világot. Oka talán a fülbemászó dallamok, a zene nagyszerűsége, vidámságra, örömre ösztökélő hangzása, és az egyszerű, viszonylag könnyen elsajátítható lépései, és figurái lehetnek.
Gyorsan beleszerettem, de így jár ezzel más is, aki találkozik ezzel a műfajjal, hiszen örömet, boldogságot, sikerélményeket, valamint személyes fejlődést ad.
A tánckurzusaimon a bachata tradicionális ága mellett, annak szenzuálisabb ágával is foglalkozunk. Ez utóbbi órákon testközelibb figurákat tanulunk, feldolgozott, és egyéb más bachata sláger zenékre.

Urban kiz
Emellett foglalkozok még alap szinten kizombával és urban kiz-zel is, melyet szintén el tudtok sajátítani nálam.
A kizomba Angola középső részéről származó páros tánc.
Az urban kiz pedig ennek „városiasodott” formája, melyre a világot körbe járó útja során különböző táncstílusok hatottak. Élő, fejlődő irányzat.
Manapság az egész világon igen népszerű, dinamikus, a zenei váltásokat jól kihasználó táncstílus.
Sok sláger zene is születik ebben a stílusban megírva.
2. Hol találsz meg minket?
A csoportos és magánóráimat, illetve workshop-jaimat Szegeden a Lengyel u. 28. szám alatt tartom.
3. Meghirdetett új kurzusok 2022
A Facebook-on hirdetjük meg az eseményeinket:
Az eseményeinkre jegyet online, bankkártyával is tudtok venni fizetni az Üzlet oldalon vagy személyesen is fizethettek az órán.
4. Ami segítség lehet tánctanulásod során
Van egy INGYENES 100 nap 100 lépés KIHÍVÁSUNK is, melyet a Youtube csatornánkon érsz el:
5. Hol találkozhatsz még velünk az órákon kívül?
Különböző rendezvényeken rendszeresen vagyunk meghívott fellépők, ahol a táncunkkal, vagy akár a résztvevők tanításával, színesíteni tudjuk az adott összejövetelt. Legyen szó akár gyerekekről, akár nyugdíjasokról. Ha te is tartasz/szervezel rendezvényt, és van valami jó ötleted, hívj bátran: +36 / 30 / 260 6411!
6. Táncoktatással kapcsolatos hitvallásom
- Nagy hangsúlyt fektetek az oktatás minőségére. Hiszek abban, hogy szükség van erre a tánc területén is.
- Odafigyelek a tanítványaimra, igyekszem a lehető legjobban kiszolgálni az ő igényeiket.
- Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, a tánc csapatkovácsoló erejében, abban, hogy a tánc boldogít, és abban, hogy mindegy, hány éves vagy, táncoltál-e valaha, vagy van-e hozzá tehetséged, képes vagy elsajátítani.
- Hiszünk abban, hogy a tanulásod eredménye 2 dolgon múlik:
- az egyik, hogy te mennyit teszel bele, hány óra gyakorlást, milyen fajta hozzáállást, mennyire vagy magaddal szemben türelmes, mennyire vagy kitartó, és következetes,
- a másik, hogy kitől tanulsz, az illető szakmailag is mennyire képzett, ill. emberileg is milyen, hogyan kommunikál, hogyan képes átadni a tudását, és mennyire szereti azt, amit csinál.
Ha ez a kombináció egymással harmóniában fennáll, garantált lesz a sikered.
Több területen is folyamatosan fejlesztem a tudásomat, hazai illetve külföldi oktatók által, annak érdekében, hogy a tőlem telhető legjobbat adhassam neked folyamatosan. Tehát, a második pont minden pontján folyamatosan dolgozom magamon, így igazából már csak rajtad áll.
7. Kinek ajánlom az óráimat?
Mindenkinek, aki szeret, szeretne, vagy valaha szeretett volna táncolni. Aki mozogni akar, kikapcsolódni, formába kerülni, vagy jó hangulatba akarja magát hozni egy könnyedebb mozgástípussal, annak itt a helye.
8. Egyedül, pár nélkül is jöhetsz-e?
Természetesen igen, hiszen mások is vannak így ezzel. Az órákon folyamatosan cserélünk párt, így nyugodj meg, fogsz tudni táncolni kivel. Ugyanakkor, ha olyan kérésed van, hogy te kizárólag csak a te pároddal szeretnél, erre is van lehetőséged.
9. Életkor
Bármennyi, hiszen a tánc nem kor kérdése.
10. Milyen tánctudást / előképzettséget igényelnek az órák?
Minden óránál fel van tüntetve annak szintje.
- Kezdő óra: annak ajánlott, aki még soha életében semmit nem táncolt, vagy, már táncolt bármit, de legföljebb fél évet. Az is ide tartozik, aki korábban bachatát tanult, pl. más iskolában, fél év alatti időtartamban.
- Középhaladó óra: fél év és 4 év közötti időtartam alatt megszerzett tánctudásra építkezik, akkor is, ha már tanultad az adott táncstílust másik iskolában. Oka: mi mást tanítunk és máshogyan, mint mások.
- Haladó óra: egyelőre nem tartunk. Amikor lesz rá igény, azonnal fogok tartani. Ehhez szükséges adott táncstílusban megszerzett, min. 4-5 éves tánctudás. Vagy más táncokban szerzett 5-10 év között szerzett tapasztalat. Aki ilyen háttérrel rendelkezik, neki inkább javasoljuk a magánórákon való részvételt, ott saját tempójában, akár extra gyorsan is haladhat. Egyeztess velem időpontot személyesen, Messenger-en: Szlavati Andrea néven találsz, vagy telefonon a 30/260-6411-es számon.
11. Az órák menete
- Az elején: 10-15 perc bemelegítés, táncos képesség fejlesztés.
- A közepén: ismétlés + új anyag tanulása.
- A végén: 5-8 perc nyújtás.
Teljes időtartam: 1 óra 20 perc
- Ruházat: kényelmes, amiben könnyen mozogtok.
- Cipő: váltócipő használata a teremben kötelező! Nem előírás a magassarkú lányoknak sem, inkább törekedj arra, hogy kényelmes legyen a lábbelid viselete.
- Terem: minden óránkat parkettás/laminált padlós, nagy tükrös, világos teremben tartjuk.
- Higiénia: megkérnék mindenkit, hogy szépen, frissen, illatosan érkezzen, hiszen mégiscsak egy testközeli latin táncot járnunk az órákon.
- Részvételi állapot: kérnék mindenkit, hogy lehetőség szerint kipihent állapotban érkezzen az órákra annak érdekében, hogy érdemben tudjunk haladni az oktatással, és így ne akadályozzunk esetleg másokat a tanulásban.
12. Mit tartogatok még neked?
Szegedi workshopjaim után, tartok esti gyakorló bulikat, ahol máris tudod gyakorolni az aznap frissen megszerzett tudást.
Az ajtóm nyitva áll előtted, gyere be rajta ! 😉
Érdeklődj a részletek iránt, kövesd a fejleményeket:
Megosztás:
Array